Magyar

Buy Tickets

Artist


András Forgách

András Forgách

Birth: 1952. július 18. (Budapest)

Író, forgatókönyvíró, dramaturg, műfordító, egyetemi oktató.

1970–1976 között az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem–filozófia szakos hallgatója volt. 1976–1978 között a kecskeméti Katona József Színházban dolgozott, mint dramaturg. 1978–1980 között a Népszínház, 1980–1984 között pedig a Nemzeti Színház dramaturgja volt. 1984-től szabadfoglalkozású. 1995–1997 között az Új Színház, illetve a…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Író, forgatókönyvíró, dramaturg, műfordító, egyetemi oktató.

1970–1976 között az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem–filozófia szakos hallgatója volt. 1976–1978 között a kecskeméti Katona József Színházban dolgozott, mint dramaturg. 1978–1980 között a Népszínház, 1980–1984 között pedig a Nemzeti Színház dramaturgja volt. 1984-től szabadfoglalkozású. 1995–1997 között az Új Színház, illetve a Budapesti Kamaraszínház dramaturgja volt. 2010-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára dramaturg, 2015-től pedig forgatókönyvíró szakon.

Novellákat, esszéket, kritikákat, rajzokat publikál.

Díjai
Kritikusok díja (Vitellius, 1992)
Szép Ernő-jutalom (2000)
Bornemissza Gergely drámaírói ösztöndíj (2000)
Országos Színházi Találkozó legjobb dráma díja (A szűz, a hulla, a püspök és a kések) (2000)
Jászai Mari-díj (2002)
Szinnyei Júlia-emlékdíj (2002)
Stúdiószínházi fesztivál legjobb dráma díja (A görény dala) (2003)
Édes anyanyelvünk pályázat első díj (A kulcs) (2004)
Katona József pályázat díja (A kulcs) (2005)
A legjobb dráma díja (A kulcs) (2005)
József Attila-díj (2006)
Üveggolyó-díj (2007)
Déry Tibor-díj (2007)
Füst Milán-díj (2007)
Balázs Béla-díj (2009)
NKA alkotói ösztöndíj (2011)
Harsányi Zsolt-díj (2018)

Műveiből

Könyvei:
Két dráma (dráma, 1991)
Valami Figaro-féle alak (esszék, 1993)
Aki nincs (regény, 1999)
Gonosz siker (esszék, 2000)
Bevilágítás (Szebeni Andrással, 2005)
Zehuze (regény, 2007)
12 nő voltam (novellafüzér, 2013)
Valami fiatal szélhámos (elbeszélések, 2015)
Élő kötet nem marad (regény, Jelenkor Kiadó, 2015)
Élő kötet nem marad; 2. bőv. kiad.; Jelenkor, Bp., 2018

Forgatókönyvei, bemutatói:
A játékos (színmű, 1985)
Robert és Robert (filmforgatókönyv, 1985)
Vitellius (dráma, 1991)
Árnyék a havon (filmforgatókönyv, 1991)
Josephine Baker (1991)
A pincér (rádiójáték, 1991)
Mandulák (tv-film, 1992)
Tercett (színmű, 1993)
Pótvizsga (filmforgatókönyv, 1996)
Hosszú alkony (filmforgatókönyv, 1997)
A szűz, a hulla, a püspök és a kések (dráma, 2000)
Vásott kölykök (2001)
A görény dala (2002)
Aranysárkány (2003)
A takarítónő (2003)
Másnap (filmforgatókönyv, 2004)
Halni jó! (2004)
Móricz szerelmei (2005)
Erik (2005)
A kulcs (2005)
U&H (2008)
Presszó (filmforgatókönyv, 2008)

Műfordításai:
Romain Weingarten: Nyár
Csehov: Ivanov
Labiche: A Lourcine-utcai eset
Joe Orton: Szajré
Joe Orton: Amit a lakáj látott
Joe Orton: Csak mint otthon, Mr. Sloane!
William Shakespeare: Lear király
William Shakespeare: Antonius és Kleopátra
Jean Genet: Szigorított őrizet
Ödön von Horváth: Huza-vona
Beaumarchais: Figaro házassága
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (2009)
Tennessee Williams: Orfeusz alászáll (2001)
Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara (2001)
Musil: Novellák (2000)
Kleist: Levelek (2000)
Wedekind: Lulu (1998)
Harold Pinter: Holdfény (1995)
Heinrich von Kleist: A Schroffenstein-család (1994)
Marlowe: II. Edward (1993)
Beaumarchais: A bűnös anya (1988)
Georges Didi-Huberman: Túl a feketén. Levél Nemes Lászlóhoz, a Saul fia rendezőjéhez; ford.Forgách András; Jelenkor, Bp.,2016

*Christopher Marlowe: II. Edward

*Christopher Marlowe: II. Edward

Átrium
  • Translator
A pincér

A pincér

Általános
  • Author
A Pincér

A Pincér

KoMod Színház
  • Szerző
A Schroffenstein család

A Schroffenstein család

SZFE
  • Translator
Amphitryon

Amphitryon

Nemzeti Színház
  • Translator
Ármány és szerelem

Ármány és szerelem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Translator
Ármány és szerelem

Ármány és szerelem

Budaörsi Latinovits Színház
  • Translator
Az eltört korsó

Az eltört korsó

Weöres Sándor Színház
  • Translator
Az eltört korsó

Az eltört korsó

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Translator
Forgách András: Élő kötet nem marad Felolvasó színház és beszélgetés

Forgách András: Élő kötet nem marad Felolvasó színház és beszélgetés

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • író, forgatókönyvíró, dramaturg, műfordító, egyetemi oktató
Forgách András: Szorul a hurok - BEMUTATÓ - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás

Forgách András: Szorul a hurok - BEMUTATÓ - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás

Rózsavölgyi Szalon
  • A színpadi átirat szerzője és a rendező
Gyere, Josephine!

Gyere, Josephine!

Szarvasi Vízi Színház
  • Director
Hamlet

Hamlet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színpadi változat
Heinrich von Kleist: Az eltört korsó

Heinrich von Kleist: Az eltört korsó

Szegedi Nemzeti Színház
  • Translator
HTMSZ '14 A fiú Nagyvárad

HTMSZ '14 A fiú Nagyvárad

Thália Színház
  • Director
Kolpert úr

Kolpert úr

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Translator
KOLPERT ÚR

KOLPERT ÚR

Magyar Színház
  • Translator
Legyetek jók ha tudtok

Legyetek jók ha tudtok

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Translator
Legyetek jók, ha tudtok!

Legyetek jók, ha tudtok!

Budaörsi Latinovits Színház
  • Fordító
Nő a nőtől óvakodj

Nő a nőtől óvakodj

SZFE
  • Translator
RUSZT SZÍNHÁZA

RUSZT SZÍNHÁZA

Weöres Sándor Színház
  • Actor/Actress
Szorul a hurok - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás

Szorul a hurok - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás

Rózsavölgyi Szalon
  • A színpadi átirat szerzője és a rendező
Veszedelmes éden

Veszedelmes éden

Magyar Állami Operaház
  • Magyar nyelvű feliratok
VSZF 2019 Az eltört korsó (Salgótarján)

VSZF 2019 Az eltört korsó (Salgótarján)

Thália Színház
  • Translator
X Legyetek jók, ha tudtok!

X Legyetek jók, ha tudtok!

Budaörsi Latinovits Színház
  • Translator

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.