English

Jegy

művész


Dömötör Tamás
3

Dömötör Tamás

Rendező.

Film és színház, újságírás és színészkedés, de elsősorban rendezés! Dömötör Tamás jó ínyenc módjára mindenbe belekóstol, és mindenhol siker övezi útját. Magabiztos séfként keveri a különféle médiumokat a színpadon a Szabadság FM c. darabban is, hiszen moziba viszi a színházat, ahol a színpad átalakul rádió stúdióvá, amelyben slágerek, drámai fordulatok és archív vetítések váltakoznak garantálva ezzel a nem hétköznapi élményt az ötvenes évek hétköznapjairól.

Szakmai életrajz:

A Bárka Színház ösztöndíjasaként három évig kacérkodik a színészettel, ezalatt a Komlósi Oktatási Stúdióban újságírói képesítést szerez szintén ösztöndíjjal. 1999-ben a Duna Televízióhoz szegődik szerkesztő-műsorvezetőnek, majd a Magyar Televíziónál folytatja televíziós pályafutását. 2000-től a Népszabadságnak ír, ugyanebben az évben alapítja meg harmadmagával a szombathelyi Kamara Savariát működtető Szombathelyi Színházbarátok Egyesületét. 2002-ben első nekifutásra felveszik a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakára, ahol 2007-ben szerez diplomát. 2004-ben megrendezi a Premier című játékfilmet, 2007-ben pedig Offside címmel készít egész estés mozifilmet Egressy „Sóska, sültkrumpli” című drámája alapján. 2005-től 2 éven át a TV Paprika csatornájának több műsort rendez, néhányban műsorvezetőként is közreműködik (Gasztropuccs). 2007-től az internetre készít reklámfilmet, rendez videoklipet, és ebben az évben került bemutatásra a „Hazug” című önálló kamara-rendezése is. 2008 augusztusában leszerződik a szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz rendezőnek. Első komolyabb költségvetésű mozifilmje, a több díjat és számtalan elismerő kritikát nyert Czukor Show című színdarab filmes változata.

A fajok eredete

A fajok eredete

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Rendező
A fajok eredete

A fajok eredete

Csiky Gergely Színház
  • Rendező
A fajok eredete

A fajok eredete

Vörösmarty Színház
  • Rendező
A fajok eredete

A fajok eredete

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Rendező
A fajok eredete

A fajok eredete

Békéscsabai Jókai Színház
  • Rendező
A fajok eredete

A fajok eredete

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
A fajok eredete

A fajok eredete

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Rendező
A Fajok Eredete - a Nézőművészeti Kft Előadása

A Fajok Eredete - a Nézőművészeti Kft Előadása

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Rendező
A fajok eredete - A Nézőművészeti Kft. előadása

A fajok eredete - A Nézőművészeti Kft. előadása

Csokonai Rendezvényház
  • Rendező
A FAJOK EREDETE - Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thúróczy Szabolcs szereplésével

A FAJOK EREDETE - Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thúróczy Szabolcs szereplésével

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
A fajok eredete!

A fajok eredete!

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Rendező
A fajok eredete! - Vacsorajegy

A fajok eredete! - Vacsorajegy

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Rendező
A fajok eredete-komédia

A fajok eredete-komédia

Gyulai Várszínház
  • Rendező
Bábelna - Keleti Nyitás

Bábelna - Keleti Nyitás

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Rendező
Cseresznyéskert

Cseresznyéskert

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
EGEREK ... és egerek

EGEREK ... és egerek

Karaván Színház és Művészeti Alapítvány
  • Rendező
Emberfarm ( 18 éven felülieknek!)

Emberfarm ( 18 éven felülieknek!)

Csiky Gergely Színház
  • Rendező
Három koporsó

Három koporsó

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Három koporsó

Három koporsó

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Kegyelemkenyér

Kegyelemkenyér

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Rendező
Kihallgatás?

Kihallgatás?

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Rendező
Kihallgatás? - Főpróba

Kihallgatás? - Főpróba

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Rendező
Kihallgatás? - Ősbemutató

Kihallgatás? - Ősbemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Rendező
Közelebb!

Közelebb!

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
M/Ámor, vagy amit akartok

M/Ámor, vagy amit akartok

Angol Nyelvű Színház KHA
  • Rendező
M/ÁMOR, vagy amit akartok

M/ÁMOR, vagy amit akartok

Gyulai Várszínház
  • Rendező
Nemzeti Vegyesbolt

Nemzeti Vegyesbolt

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Rendező
Nemzeti Vegyesbolt

Nemzeti Vegyesbolt

KOMA 08 Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező
Nézőművészeti Kft: A fajok eredete - 50. előadás

Nézőművészeti Kft: A fajok eredete - 50. előadás

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Pánik a fedélzeten

Pánik a fedélzeten

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
pont com (16+)

pont com (16+)

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Sirály

Sirály

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Rendező
Szabadság FM

Szabadság FM

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Szabadság FM

Szabadság FM

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
SZABADSÁG FM - Kapcsoljuk az ötvenes éveket

SZABADSÁG FM - Kapcsoljuk az ötvenes éveket

Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány
  • Rendező
Tasnádi István: A fajok eredete

Tasnádi István: A fajok eredete

Általános 2
  • Rendező
Tasnádi István: A FAJOK EREDETE

Tasnádi István: A FAJOK EREDETE

Általános
  • Rendező
Titánia

Titánia

Stúdió K Színház
  • Rendező

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!