English

Jegy

művész


Huszárik Kata

Huszárik Kata

Színésznő.

Középiskolásként az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola diákja volt. Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1994-ben fejezte be.

1995–2001 között a budapesti Katona József Színház, 2001–2012 között a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja volt. Huszárik Kata portré címmel, édesanyjával, Nagy Annával közösen Mátis Lilla…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színésznő.

Középiskolásként az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola diákja volt. Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1994-ben fejezte be.

1995–2001 között a budapesti Katona József Színház, 2001–2012 között a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja volt. Huszárik Kata portré címmel, édesanyjával, Nagy Annával közösen Mátis Lilla készített dokumentumfilmet életéről, 2001-ben.

2011-ben Huszárik Kata és Nagy Anna felhívást tettek közzé a „Huszárik Zoltán Alapítvány” létrehozására, édesapja születésének 80. és halálának 30. évfordulóján. Céljuk, hogy a filmrendező szülőházában, Domonyban méltó helyre kerülnének a rajzai – kevesen tudják ugyanis, hogy nemcsak nagyszerű rendező, de kiváló grafikus is volt. 2013 októberében a község művelődési háza fölvette Huszárik Zoltán nevét, az épület előtt pedig felavatták bronz mellszobrát. Az eseményen Huszárik Kata is felszólalt.

2012. március 2-ától az Újbuda TV-ben a Kávészünet című új műsor műsorvezetője volt. 2013 májusában Vidnyánszky Attila – akkor – leendő igazgató nyilatkozata szerint a Nemzeti Színház 2013/2014-es évadjában lépett színpadra és szerepelt a következő évad előadásaiban is a színház vendégművészeként. 2014-ben a Révfülöpről jelentkező Balatoni nyár élő adásának új műsorvezetője volt június és július folyamán egy-egy hétre Bősze Ádám szerkesztő-műsorvezetővel. Ugyanettől az évtől 2020-ig a Maladype Színház tagja volt. 2015 márciusa óta a Duna tévécsatorna Család-barát magazinjának egyik állandó, Illemtan című rovatának szereplője volt, majd 2018. október 27-től a Multiverzum – A tudomány határtalan műsorvezetője.

Színházi, tévés és filmes szerepei mellett rendszeresen szinkronizál is – először harmadéves főiskolásként a Hűvösvölgyi úti Pannónia Szinkronstúdióban. Szabadidejében szívesen foglalja el magát kreatív-kézműves alkotói tevékenységekkel.[16] 2014-ben a Gézengúz Alapítvány követe lett és részt vett a 29. Telekom Vivicittá 3,2 kilométeres Baba-Mama gyalogláson. Író-olvasó találkozókat is szervez és vezet havonta, a József Attila Színházban, illetve a csömöri művelődési házban.

Díjai:
Mensáros László-díj (2003)
Arany Medál díj – az év színésznője (2017)
Csömör Kincse díj – a Más kép író és olvasó találkozók létrehozásáért (2019)
Jászai Mari-díj (2019)

Filmjei és tévés szerepléseiből:
A feltaláló (mozifilm, 2020) – Papp Katalin, Béres József felesége
Cseppben az élet (tévésorozat, 2019) – Papp Katalin
Barátok közt (tévésorozat, 2014-2015) – Kertész Mónika
Balatoni nyár (műsorvezető, 2014)
Harmadnapon (rövidfilm, 2013) – Anna
Kiss József: Az angyalok nem sírnak (TV-film, 2008) – Ilona
Itthoni ízek (ismeretterjesztő filmsorozat, 2006)
Anzix a búzamezőkről (dokumentumfilm Móra Ferencről, 2005) – narrátor
Igézet (magyar rövidfilm, 2004)
Szín-Játék (Hartung Sándor festő portréfilmje, 2004)
A kanyaron túl (magyar játékfilm, 2001) – Anna
Huszárik Kata portré (magyar dokumentumfilm, 2001)
Marslakók számára: Emlékezés Szerb Antalra (magyar portréfilm, 2001)
Hippolyt (magyar vígjáték, 1999) – Terka
A múzsa csókja: Márti (kulturális/művészeti műsor, sorozat, 1998) – József Attila szerelme, Vágó Márta
Szamba (magyar vígjáték, 1995) – Erika
Kisváros (tévésorozat, 1995) – Zalán Krisztina
A pártütők (magyar film, 1994)
Ezüstkor (magyar kisjátékfilm, 1993)
Jókívánságok (műsorvezető)

5 ÉVES A FÉM!

5 ÉVES A FÉM!

FÉM Arts & Café
  • Színész
A Balkon

A Balkon

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • A Küldött
A feltaláló

A feltaláló

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Papp Katalin
Csipkerózsika - VSG Tácszínház

Csipkerózsika - VSG Tácszínház

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Dada Cabaret

Dada Cabaret

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Nagyezsda K. Krupszkaja
Éjjeli menedékhely

Éjjeli menedékhely

Nemzeti Színház
  • Anna, a felesége
Eszter hagyatéka

Eszter hagyatéka

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Eszter hagyatéka

Eszter hagyatéka

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Eszter
Felolvasószínház - D. Kehlmann: Elveszettek utazása

Felolvasószínház - D. Kehlmann: Elveszettek utazása

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Színész
Felolvasószínház:Konrád György, Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz

Felolvasószínház:Konrád György, Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Színész
Fény - játékok Huszárik Kata és Nagy Anna estje

Fény - játékok Huszárik Kata és Nagy Anna estje

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Előadja
Fény-játékok

Fény-játékok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Játssza
Fény-Játékok

Fény-Játékok

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
Három nővér

Három nővér

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • MÁS
III. Richárd

III. Richárd

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Erzsébet királyné, IV-dik Edvárd neje
INTERVIEW (Szín . Társulat)

INTERVIEW (Szín . Társulat)

FÉM Arts & Café
  • Safieh/Naim
JaSZalon Dragomán György íróval

JaSZalon Dragomán György íróval

József Attila Színház
  • Vendég
Johanna a máglyán

Johanna a máglyán

Nemzeti Színház
  • Színész
Kaland - Szigligeti Színház, Szolnok

Kaland - Szigligeti Színház, Szolnok

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Anna, a felesége
Katona: Bánk bán

Katona: Bánk bán

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Bendeleiben Izidóra, thüringiai leány
LOUIS

LOUIS

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Anya
Márai Sándor :Eszter hagyatéka

Márai Sándor :Eszter hagyatéka

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Eszter
Márai Sándor: ESZTER HAGYATÉKA

Márai Sándor: ESZTER HAGYATÉKA

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Eszter
Más kép író és olvasó találkozó: Huszárik Kata vendége Schäffer Erzsébet

Más kép író és olvasó találkozó: Huszárik Kata vendége Schäffer Erzsébet

Általános 2
  • Jászai Mari- és Mensáros László-díjas, Arany Medál- és Csömör Kincse-díjas színésznő.
MITEM - Éjjeli menedékhely

MITEM - Éjjeli menedékhely

Nemzeti Színház
  • Anna, a felesége
Platonov

Platonov

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Szofja Jegorovna, a felesége
Platonov

Platonov

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Színész
Remek hang a futkosásban

Remek hang a futkosásban

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
Spirit Színház: Eszter hagyatéka

Spirit Színház: Eszter hagyatéka

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Eszter
Spirit Színház: Eszter hagyatéka

Spirit Színház: Eszter hagyatéka

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Eszter
W. Shakespeare: III. Richárd

W. Shakespeare: III. Richárd

Gyulai Várszínház
  • Erzsébet királyné, IV. Edvárd neje
W. Shakespeare: III. Richárd

W. Shakespeare: III. Richárd

Gyulai Várszínház
  • Erzsébet királyné, IV. Edvárd neje
William Shakespeare: III. Richárd

William Shakespeare: III. Richárd

Szegedi Nemzeti Színház
  • Erzsébet királyné, IV-dik Edvárd neje

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!