Magyar

Buy Tickets

Artist


Zoltán Benkóczy
2

Zoltán Benkóczy

Birth: 1946. április 3. (Apátfalva)

Színművész.

1961-1964 között a makói József Attila Gimnázium diákja volt. 1966-1971 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott segédszínészként. 1967-ben lépett először színpadra a My Fair Lady-vel. 1973-ban szerepelt először filmben, ami a Régi idők focija volt. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-szakán Vámos László…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színművész.

1961-1964 között a makói József Attila Gimnázium diákja volt. 1966-1971 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott segédszínészként. 1967-ben lépett először színpadra a My Fair Lady-vel. 1973-ban szerepelt először filmben, ami a Régi idők focija volt. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-szakán Vámos László osztályában. 1972 óta a Budapesti Operettszínház tagja, s játszik a Turay Ida Színtársulatban is. 1980-ban alapító tagja volt a Rock Színháznak.

Díjak, elismerések:
Apátfalva község díszpolgára (2006)
Kálmán Imre-emlékplakett (2010)
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011)
Budapestért díj (2012)
A Budapesti Operettszínház örökös tagja (2021)

Színházi munkáiból:
Lerner–Loewe: My Fair Lady... Doolittle; George
Bakonyi Károly: Mágnás Miska... Mixi gróf
Békeffi István: Rigó Jancsi... Monsieur Dupont
Jonson: Volpone, avagy a pénz komédiája... Castrone
Kálmán: Cirkuszhercegnő... Pelikán; Portás; Brusowszky adjutáns
Arisztiphanész: Lüszisztraté... Első öreg
Lombardo-Wilner: Három grácia... A titokzatos
Raffai Sarolta: Diplomások... Első munkás
Anouilh: Euridiké... Buszsofőr
Czakó Zsigmond: László király... Temetőőr
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Lazarevics; Leopold herceg; Miska pincér
William Shakespeare: Macbeth... III. gyilkos; Seyton
Andersen: Budapesti tavasz...
Steffen-Knetter: Gasparone... Calvazzi
Szilágyi László: Én és a kisöcsém... Végrehajtó
Boldizsár Miklós: Hérosztratosz...
Baklanov: Gázolás... Szövetkezeti elnök
Raszkov-Tippot: Nyugtalan boldogság... 2. utas
Euripidész: Alkésztisz... Heraklész
Brecht: Rettegés és ínség a harmadik birodalomban... .
B. Turán Róbert: Madarak röpte... Diomédesz
Carlo Goldoni: A chioggiai csetepaté... Vicenzo
Bock: Hegedűs a háztetőn... Lázár Wolf
Adujev: Dohányon vett kapitány... Akaki
Sautter: Tüzijáték... Fritz bácsi
Csemer Géza: Piros karaván... Kovács
Forzano: Gianni Schicchi... Gianni Schicchi
László Miklós: Éjféli operabemutató... Igazgató
Vörösmarty Mihály: Egy fiú és a tündér... Duzzog
Offenbach: Orfeusz az alvilágban... Jupiter
Komlós János: Folyt. köv... .
Meilhac-Milhaud: Nebáncsvirág... Loriot őrmester
Fényes–Békeffi: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak... Rendőr
Lehár Ferenc: Cigányszerelem... Dragojan Péter; Kolompár Mihály
Rejtő Jenő: Az ellopott futár... Kirug Hümér
Druten-Isherwood: Kabaré... Harmadik pincér
Brammer-Grünwald: Montmartre-i ibolya... Frascatti; Színigazgató
Euripidész: Helené... Szolga
Mocsár Gábor: Az özvegyi hűség...
Petőfi Sándor: János vitéz... A falu csősze; Francia király
Spewack: Csókolj meg, Katám!... Első gengszter
Labiche: Florentin kalap... Nonancourt
Gerken-Rapopport: Violetta... Kutajszov
Miklós Tibor: Sztárcsinálók... Claudius
Dumas: A kaméliás hölgy... Saint-Gaudens
Rojas: Toledói szerelmesek... Rodrigo
Zell-Henée: Boccaccio... Scalza
Kipling: Maugli... Balu
Willner-Reichert: Három a kislány... Bruneder nyergesmester
Kálmán Imre: Marica grófnő... Populescu; Dragomir
Bacsó Péter: Szerdán tavasz lesz... Muff Lajos
Schönthan: A szabin nők elrablása... Rettegi Fridolin; Raposa Bogdán
Urbán Gyula: Kaméleon... Simek
Örsi Ferenc: Kilóg a lóláb...
Huszka: Mária főhadnagy... Biccentő
Rigó Béla: Bubó doktor házassága... Csőrmester
Ábrahám: Bál a Savoyban... Pomerol; Archibald
Meilhac-Halévy: A Gerolsteini nagyhercegnő... Lapin
Kálmán Imre: Hajmási Péter...
Asperján György: Robin Hood... Balambér barát
Garinei-Gioannini-Fiastri: Mennyből a telefon... Polgármester
Comden–Green–Brown: Ének az esőben... Dexter
Ábrahám: Viktória... Pörkölty Béla
Strauss: A denevér... Frosch
Lindsay-Crouse: A muzsika hangja... Herr Zeller
Offenbach-Strauss-Kálmán-Lehár: Térj vissza hozzánk...
Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj... Schneider Mátyás
Offenbach: Szép Heléna... Achilles
Bacsó-Makk-Hunyady: A vöröslámpás ház... Fővadász
Lehár Ferenc: A víg özvegy... Kromov
Csemer Géza: Dobostorta... Schreibi úr
Csemer Géza: Czinka Panna, avagy A nagy kerti ünnepség zűrzavaros előzményei, avagy A Rákóczi-induló... Tiszteletes
Willner-Bodansky: Luxemburg grófja... Lord Lanchester
Lehár Ferenc: A mosoly országa... Főeunuch
Strauss: A cigánybáró... Zsupán Kálmán
Martos Ferenc: Lili bárónő... Becsei tiszttartó
Barabás Pál: Egy szoknya, egy nadrág... Gróf Borsai Ubul
Indig Ottó: Menyasszonytánc... Blum
Hennequin-veber: Elvámolt nászéjszaka... Couzan
Molnár Ferenc: A doktor úr... Cseresnyés
Schanzer-Wellisch: Madame Pompadour... Kocsmáros
Ludwig: Káprázatos kisasszonyok... Doki

Játékfilmek:
Régi idők focija (1973)
Ki van a tojásban? (1974)
Fekete gyémántok (1976)
Egy erkölcsös éjszaka (1977)
Cha-Cha-Cha (1982)
Egymásra nézve (1982)
Te rongyos élet (1984)
Higgyetek nekem! (1985)
Vili, a veréb (1989)
Az agglegény (1990)
Kémjátszma (2001)
Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001)
A harag napja (2005)
Jumurdzsák gyűrűje (2006)
De kik azok a Lumnitzer nővérek? (2006)
Mansfeld (2006)
Budakeszi srácok (2006)
Tabló (2008)
Az ügynökök a paradicsomba mennek (2010)
   
Tévéfilmek:
Egy ember és a többiek (1973)
Nincs többé férfi (1974)
A bolondok grófja (1974)
Robog az úthenger (1976)
Illetlenek (1977)
Bezzeg a Töhötöm (1977)
Császárlátogatás (1977)
A fantasztikum betör a detektívregénybe, avagy Daibret felügyelő utolsó nyomozása (1977)
Mire megvénülünk (1978)
Fent a Spitzbergáknál (1978)
Képviselő úr (1979)
Megtörtént bűnügyek (1980)
Hol colt, hol nem colt (1980)
Mese az ágrólszakadt igricről (1981)
Névtelen hősök (1982)
A Mi Ügyünk, avagy az utolsó hazai maffia hiteles története (1982)
Osztrigás Mici (1983)
Mint oldott kéve (1983)
Linda (1983)
Három kövér (1984)
Egy lócsiszár virágvasárnapja (1985)
A fantasztikus nagynéni 1-2. (1986)
Szomszédok (1987-1999)
Csicsóka és a Moszkitók (1988)
Gyilkosság két tételben (1988)
Freytág testvérek (1989)
Rizikó (1993)
Patika (1994)
Offenbach titkai (1996)
A Szórád-ház 1-22. (1997)
Pál utcai fiúk (2003)
Barátok közt (2004)

Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Lord Archibald Cavendish
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Óbudai Kultúrális Központ
  • Actor/Actress
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Actor/Actress
AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

Pesti Művész Színház SZE
  • Lord Archibald Cavendish
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Lord Archibald Cavendish
AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Lord Archibald Cavendish
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Gróf Boroghy Gedeon
Az ördög nem alszik - vígjáték

Az ördög nem alszik - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Lord Archibald Cavendish
Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Cochet úr, a betege
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Pesti Művész Színház SZE
  • Yellowstone amerikai úr
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Pesti Művész Színház SZE
  • Yellowstone amerikai úr
BOLHA A FÜLBE

BOLHA A FÜLBE

Pesti Művész Színház SZE
  • Yellowstone amerikai úr
BOLHA A FÜLBE

BOLHA A FÜLBE

Pesti Művész Színház SZE
  • Yellowstone amerikai úr
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Pesti Művész Színház SZE
  • Yellowstone amerikai úr
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Yellowstone amerikai úr
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Yellowstone amerikai úr
BOLHA A FÜLBE

BOLHA A FÜLBE

Pesti Művész Színház SZE
  • Yellowstone amerikai úr
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Yellowstone amerikai úr
BOLHA A FÜLBEN - vígjáték

BOLHA A FÜLBEN - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Yellowstone amerikai úr
Cigányszerelem

Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Dragoján Péter, erdélyi földbirtokos
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Miska főpincér
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Miska főpincér
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Pesti Művész Színház SZE
  • Miska főpincér
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Miska főpincér
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Miska, főpincér
Csárdáskirálynő operett előadás

Csárdáskirálynő operett előadás

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Actor/Actress
Elvámolt nászéjszaka

Elvámolt nászéjszaka

Pesti Művész Színház SZE
  • Couzan, keresztapa
Elvámolt nászéjszaka

Elvámolt nászéjszaka

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Couzan, keresztapa
ELVÁMOLT NÁSZÉJSZAKA

ELVÁMOLT NÁSZÉJSZAKA

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Couzan, keresztapa
Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Ez Hungarikum - A magyar operett története

Ez Hungarikum - A magyar operett története

Budapesti Operettszínház
  • Actor/Actress
G. F.: Bolha a fülbe

G. F.: Bolha a fülbe

Pesti Művész Színház SZE
  • Yellowstone amerikai úr
Georges Feydeau - Bolha a fülbe

Georges Feydeau - Bolha a fülbe

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
K. I.: Marica grófnő

K. I.: Marica grófnő

Pesti Művész Színház SZE
  • Dragomir Móricz
KAKTUSZ VIRÁGA

KAKTUSZ VIRÁGA

Vidám Színpad
  • Actor/Actress
Kálmán Imre: A Csárdáskirálnyő, operett - A Turay Ida Színház vendégjátéka

Kálmán Imre: A Csárdáskirálnyő, operett - A Turay Ida Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Miska
Kálmán Imre: Marica grófnő - Dáma Díva Művészeti Társaság

Kálmán Imre: Marica grófnő - Dáma Díva Művészeti Társaság

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Káprázatos kisasszonyok

Káprázatos kisasszonyok

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Doki
Lili bárónő

Lili bárónő

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Báró Malomszeghy
Madame Pompadour - musical

Madame Pompadour - musical

Budapesti Operettszínház
  • Kocsmáros
Madame Pompadour - musical

Madame Pompadour - musical

Budapesti Operettszínház
  • Kocsmáros
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Veszprémi Petőfi Színház
  • Mixi gróf
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Szarvasi Vízi Színház
  • Mixi
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Budapesti Operettszínház
  • Leopold
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Békéscsabai Jókai Színház
  • Mixi
MÁGNÁS MISKA

MÁGNÁS MISKA

Pesti Művész Színház SZE
  • Pixi
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Pesti Művész Színház SZE
  • Pixi
MÁGNÁS MISKA

MÁGNÁS MISKA

Pesti Művész Színház SZE
  • Pixi
Mágnás Miska nagyoperett - a Fogi-Bulvárszínház előadása

Mágnás Miska nagyoperett - a Fogi-Bulvárszínház előadása

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Pixi
Mágnás Miska-Pesti Művész Színház

Mágnás Miska-Pesti Művész Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Mixi
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

József Attila Színház
  • Biccentő
MÁRIA FŐHADNAGY

MÁRIA FŐHADNAGY

Turay Ida Színház
  • Biccentő
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Békéscsabai Jókai Színház
  • Biccentő
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Budapesti Operettszínház
  • Biccentő
Mária főhadnagy operett-est

Mária főhadnagy operett-est

Kölcsey Központ
  • Actor/Actress
MARICA GRÓFNŐ

MARICA GRÓFNŐ

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Dragomir
Marica Grófnő - nagyoperett

Marica Grófnő - nagyoperett

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Dragomir Móricz
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Blum
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Blum
Nebáncsvirág

Nebáncsvirág

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Operett Gála

Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Actor/Actress
OPERETT-MUSICAL

OPERETT-MUSICAL

Vidám Színpad
  • Actor/Actress
Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban

Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban

Hagymaház
  • Biccentő
Szirmai Albert: Mágnás Miska - Budapesti Bulvárszínház előadása

Szirmai Albert: Mágnás Miska - Budapesti Bulvárszínház előadása

Hagymaház
  • Pixi
TAVASZI ZSONGÁS

TAVASZI ZSONGÁS "operett mindhalálig"

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Vaszary-Fényes-Szenes - Az ördög nem alszik

Vaszary-Fényes-Szenes - Az ördög nem alszik

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Lord Archibald Cavendish
VI. Kálmán Imre Emléknapok - Kálmán Imre: A Cirkuszhercegnő

VI. Kálmán Imre Emléknapok - Kálmán Imre: A Cirkuszhercegnő

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Actor/Actress
X Cigányszerelem

X Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Dragoján Péter, erdélyi földbirtokos
xxÉn és a kisöcsém

xxÉn és a kisöcsém

Budapesti Operettszínház
  • Végrehajtó / Utas / Vendég
zzViktória

zzViktória

Budapesti Operettszínház
  • Pörkölty, polgármester

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.