Magyar

Buy Tickets

Artist


István Nánay

István Nánay

Nánay István

1938 (Budapest)

Színházi Főtanszak


Kilenc évig villamosmérnökként, hat évig üzemi újságíróként dolgoztam, harmincegy évig munkatársa, tizenöt éven át főszerkesztő-helyettese voltam a SZÍNHÁZ című folyóiratnak. Rendezőasszisztensként dolgoztam Ruszt Józseffel, Fodor Tamással, Mezei Évával (Universitas Együttes) és Halász Péterrel (Kassák Stúdió). Számos amatőr…
 Continue

Current programs


No program is currently running.

Nánay István

1938 (Budapest)

Színházi Főtanszak


Kilenc évig villamosmérnökként, hat évig üzemi újságíróként dolgoztam, harmincegy évig munkatársa, tizenöt éven át főszerkesztő-helyettese voltam a SZÍNHÁZ című folyóiratnak. Rendezőasszisztensként dolgoztam Ruszt Józseffel, Fodor Tamással, Mezei Évával (Universitas Együttes) és Halász Péterrel (Kassák Stúdió). Számos amatőr és hivatásos színházi fesztiválon zsűriztem (Csurgó, Kazincbarcika, Kisvárda, Komarno, Sepsiszentgyörgy, Zenta). A Soros Alapítvány színházi kuratóriumát vezettem, emellett több más szakmai grémium tagja voltam és vagyok. 1982-től tanítok (Színház és Filmművészeti Egyetem, Népművelési Intézet, ELTE, Veszprém, Kolozsvár, Marosvásárhely, Zsámbék, Hajónapló Műhely). Tizennégy könyvet írtam (Harag György színháza, Ruszt, Tanodától – egyetemig, Profán szentély), illetve szerkesztettem (A színésznevelés breviáriuma, A színpadi rendezésről), könyvfejezeteim és szakmai publikációim száma több mint ezerötszáz. 1971-től a MUOSZ tagja.
1973-tól a Magyar Színházművészeti Szövetség, majd jogutódja, a Magyar Színházi Társaság tagja.
1982-től a Nemzetközi Újságíró szövetség tagja.
1986-90 a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja.
1986-tól a Színházkritikusok Nemzetközi Szövetségének (IATC) tagja.
1988-200 az ASSITEJ Magyar Központ vezetőségi tagja.
1991-96 a Magyar Színházművészeti Szövetség választmányának tagja.
1995-től a Soros Alapítvány stúdiószínházi kuratóriumának elnöke, 2000-2003 az Alapítvány szakértője.
1996-98 az ITI Magyar Központ vezetőségi tagja.
1997-től a Szinházkritikusok Céhének tagja, 1997-98-ban elnöke.

Publikációs jegyzék:
Könyvek:
Magyar televízióművészet 1957-77 (Magyar televízió. Budapest, 1978.)
Az amatőr színjátszás kritikája (jegyzet) (Népművelési Intézet. Budapest, 1980.)
A színésznevelés breviáriuma (szerk.) (Múzsa Közművelődési Kiadó. Budapest, 1983.)
Harag György színháza (Pesti Szalon. Budapest, 1992.)
Dramaturgiai olvasókönyv (szerk.: Duró Győző és Nánay István) (Marcibányi téri Művelődési Központ. Budapest, 1993.)
A színpadi rendezésről (oktatási segédkönyv) (Marcibányi téri Művelődési Központ. Budapest, 1999.)
Bausch (szerk.: Lakos Anna és Nánay István)(Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest, 2000.)
Rendezte: Harag György (szerk.) (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest, 2000.)
Hungarian Theatre at the Millennium (Edit.: Nánay István és Tompa Andrea) (Hungarian Theatre Museum and Institut, Budapest, 2000.)
Ruszt József (2002).
Ruszt József: A Föld lapos és négy angyal tartja (szerk: Kőszegi Lajos és Nánay István) (Veszprém, 2004.)
Tanodától – egyetemig. Az intézményes magyar színház- és filmművészképzés száznegyven éve (Színház és Filmművészeti Egyetem, 2005.)

Könyvfejezetek:
Schwajda György (in. Hiánydramaturgia. Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1982. 67-85. o.)
Non-professional Theatre and Open-air Theatre (in. The Hungarian Theatre Today. Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1983. 138-140., 157-159. o.)
A Chronicle of Children's Theatre in Hungary (in. Children's Theatre in Hungary. Múzsák Közművelődési Könyvkiadó, Budapest, 1984. 7-21. o.)
Amatőr színházak tündöklése és bukása (1968-83) (in. Színháztudományi Szemle 10. szám. Budapest, 1986. 179-251. o.)
Gyerekszínházi állapotrajz (in. Tanulmányok a gyerekszínházról. Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1987. 2-49. o.)
Leszálló ágban (a 40 éves Állami Bábszínházról) (in. Háttér a gyerekkultúrához. Háttér Kiadó, Budapest, 1988. 21-25. o.)
Lope de Vega: A kertész kutyája, Strindberg: Haláltánc, Herczeg Ferenc: Bizánc, Székely János: Caligula helytartója (Drámaelemzések) (in. Száz híres színdarab. Népszava Kiadó, Budapest, 1989. I. 165-173., 348-356., II. 90-98., 209-217. o.)
A veszprémi példa (Megjegyzések egy pályázatról) (in. Szokatlan szerepben. Veszprém megyei Önkormányzat Közigazgatási és Informatikai Szolgáltató Iroda, Veszprém, 1992. 312-318. o.)
A nem hivatásos színházak két évtizede (in. Fordulatok, szerk.: Várszegi Tibor. Szerkesztői kiadás. Jászberény, 1992. 447-466. o.)
Il teatro di prosa contemporaneo dalla statalizzazione ai giorni nostri (in. Biblioteca Teatrale - Budapest. Bulzoni Editore, Roma, 1992. 73-87. o.)
Gyerekszínházi gesztusok (in. Ahogyan/I. Marcibányi téri Művelődési Központ, Budapest, 1993. 156-160. o.)
Kilencedszer, együtt (in. Nyilt fórum füzetek. Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg, 1993. 4-9. o.)
Egy legendás együttes Magyarországon és Amerikában (Halászék) (in. Félúton. Új Színházért Alapítvány, Jászberény, 1994. 90-93. o.)
The Most Popular Playwright is Shakespeare (in. Artistic Value versus Commercialism in Theatre Repertoire. Hungarian ITI Centre, Budapest, 1994. 50-56. o.)
A lehetetlen megkísértése (in. A színház csak ürügy. Irodalom kft. - Journal Art Alapítvány, Budapest, 1996. 191-194. o.)
Színháznézőben (in. Médiakönyv. ENAMIKÉ, Budapest, 1998. 229-234. o.)
From Realism to Postmodernism (in. Modern Hungarian Theatre. ITI Hungarian Centre, Budapest, 1999. 17-24 o.)
Széchenyi és a Tojás; Brecht felfedezése; Ügynök, két kofferrel; Új színház született; Egy gyanús műfaj: a musical; Hamlet: Gábor Miklós; Hábetlerék és Huberék; A felrobbantott Nemzeti; Mensáros XX. százada; Színészek színháza; Az őrület fokozatai; Piroska és a KZ (in. Beszélő évek. Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest, 2000. 64-65, 104-105, 154-155, 190-191, 234-235, 301-302, 396-398, 435-437, 477-478, 540-542, 587-589 o.)
Mesgyén – Felnőtt amatőr színjátszás (in. Alkotó emberek, NKÖM Közművelődési Főosztálya, Budapest, 2001. 247-254 o.)
Obdobie zmien – Time of changes (in. Samani, Mágovia & Komedianti, Divadelni Ustav, Bratislava, 2002. 107-118 o.)
Lujzika (in. Orosz Lujza. Polis Kiadó, Kolozsvár, 2004. 5-8 o.)
A folytonosság tanújaként (in. A JESZ. Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2006. 7-10.o.)

Folyóiratok:
Több, mint harminc év alatt ezernél több színházi tárgyú tanulmányom, kritikám, interjúm, cikkem jelent meg elsősorban folyóiratokban (Színház, Criticai Lapok, Jelenkor, Alföld, Népmüvelés, Rádió és Televízió Szemle, Korunk, Híd, Kritika, Iskolakultúra, Ellenfény, Art Limes stb.), illetve heti és napilapokban.
Egyéb oktatói tevékenység: 1982-től a Népművelési Intézet, majd jogutód intézeteinek rendezői tanfolyamai.
1988-89 a Népművelési Intézet kritikus képző tanfolyama.
1991-től a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színikadémia.
1991-93 a Miskolci Bölcsész Egyetem színháztudományi szak.
1992-től Színház-és Filmművészeti Főiskola.
1993-tól a kolozsvári Bebes-Bólyai Egyetem magyar nyelvű teatrológus képzése.
1993-2000 Zsámbéki Katolikus Tanárképző Főiskola.
1995-től az ELTE Bölcsészettudományi Kar Drámajáték vezető program nappali és levelező szakon.
1997-től a Hajónapló Műhely színházi szakíró képzése.
La Fontaine mesék

La Fontaine mesék

SZFE
  • Konzulens
RUSZT SZÍNHÁZA

RUSZT SZÍNHÁZA

Weöres Sándor Színház
  • Actor/Actress
Versenyfutás

Versenyfutás

SZFE
  • Konzulens

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.