Magyar

Buy Tickets

Artist


Roland Rácz

Roland Rácz

Szintetizátor, nagydob, kórus.

1980-ban született Székesfehérváron. Zenei tanulmányait hét évesen kezdte a városi zeneiskolában, ahol zongorázni, majd emellett rövid ideig fuvolázni tanult. 16 éves korában került kapcsolatba a jazz zenével, és innentől kezdve élete céljává vált, hogy profi jazz-muzsikus legyen.
2001-2004-ig a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti…
 Continue

Current programs


No program is currently running.

Szintetizátor, nagydob, kórus.

1980-ban született Székesfehérváron. Zenei tanulmányait hét évesen kezdte a városi zeneiskolában, ahol zongorázni, majd emellett rövid ideig fuvolázni tanult. 16 éves korában került kapcsolatba a jazz zenével, és innentől kezdve élete céljává vált, hogy profi jazz-muzsikus legyen.
2001-2004-ig a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Szakközépiskola diákja volt. 2004-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol 2008-ban szerzett diplomát, mint jazz-zongoraművész és tanár.
16 éves kora óta játszik zenekarokban, és azóta folyamatosan koncertezik. Számtalan zenei stílusban és zenekari felállásban játszott már a pop zenétől a latinig, a duótól a Big Bandig. Rengeteg előadóval és kitűnő zenészekkel dolgozott már együtt, többek között: László Attila, Budapest Jazz Orchestra, Pély Barna, Emilio, Gáspár Laci, Soma, Rúzsa Magdi, Tóth Vera, Mohai Tamás, Ferenczi György, Elek István, Muck Ferenc, Winand Gábor, Berdisz Tamás, Vörös Tamás, Mohai Győző, Szendőfi Péter, Mits Gergő, Faxni.
Hangszereléssel és zeneszerzéssel is foglalkozik, kb. 25 saját szerzemény született a kezei alatt. Ezek közül a legtöbb jazz kompozíció, de több pop és latin számot is írt. 2009-ben a Magyar Jazz Szövetség által kiírt "Big Band zeneszerző és hangszerelő versenyen" 2. helyezést ért el zeneszerző kategóriában, a "The Exam" című szerzeményével.
A tanítás fontos szerepet tölt be az életében. 2001 óta tanít a bodajki Művészetért Közalapítvány intézményeiben, alap- és középfokon. A fiatal zenészek magas színvonalú képzését és nevelését elengedhetetlennek tartja a kultúra fennmaradása és a zene fejlődése szempontjából. Jelenleg a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskolában tanít.

A Ghymes együttesben 2005-től 2008-ig helyettes zenészként működött közre, 2010 decemberétől vesz részt folyamatosan a zenekar munkájában.

Egyéb zenekarok:
Rácz Roland Trio, Mike Gotthard Quartet, Faxni, Orbán Judit Quartet
GHYMES  EGYÜTTES: A SZIKRASZEMŰ - lemezbemutató koncert

GHYMES EGYÜTTES: A SZIKRASZEMŰ - lemezbemutató koncert

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • szintetizátor, nagydob
Ghymes - Harmónia koncertje

Ghymes - Harmónia koncertje

GAG Management Kft.
  • szintetizátor, nagydob
Ghymes - Harmónia koncertje

Ghymes - Harmónia koncertje

GAG Management Kft.
  • szintetizátor, nagydob
Ghymes - Mendika

Ghymes - Mendika

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • szintetizátor, nagydob
Ghymes koncert

Ghymes koncert

Új Színház
  • szintetizátor, nagydob
GHYMES zenekar gyermek koncertje

GHYMES zenekar gyermek koncertje

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • szintetizátor, nagydob
Ghymes: Summa - MR2 Akusztik+ a Müpából

Ghymes: Summa - MR2 Akusztik+ a Müpából

Müpa
  • szintetizátor, nagydob
Szikraszemű - Ghymes együttes koncertje

Szikraszemű - Ghymes együttes koncertje

Óbudai Kultúrális Központ
  • Actor/Actress

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.