Magyar

Buy Tickets

Artist


Sándor Gáspár
4

Sándor Gáspár

Birth: 1956. április 9. (Szentes)

Színművész.

Szentesen nőtt fel, ahol a természet és az állatok közelsége, a gazdag érzelmi, családi háttér, az összetartás, a közös munka ereje, de a színjátszás, a sportolás lehetősége is megadatott neki. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium fizika-kémia szakos osztályába járt. Gyermekkorában édesapja szigorúan nevelte, majd a katonaság…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színművész.

Szentesen nőtt fel, ahol a természet és az állatok közelsége, a gazdag érzelmi, családi háttér, az összetartás, a közös munka ereje, de a színjátszás, a sportolás lehetősége is megadatott neki. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium fizika-kémia szakos osztályába járt. Gyermekkorában édesapja szigorúan nevelte, majd a katonaság után, a főiskolás éveitől a legodaadóbb, legjobb barátjává vált. Öccse, Gáspár Tibor is színész, akivel mesterségükben az otthonról hozott értékrendre támaszkodnak.
1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahonnan a Vígszínházhoz szerződött. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja volt. 1987-től szabadfoglalkozású színművész lett. 1993-ban egyik alapítója volt Törőcsik Mari rövid életű Művész Színházának, majd az annak tagjaiból alakult Kelemen László Színkörnek, melyet 1998-ban Márta István fogadott be az Új Színházba. 2000-től 2011-ig, Dörner György igazgatóvá választásáig volt az Új Színház, majd a Nemzeti Színház művésze. 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (1986)
Érdemes művész (1999)
Szentes Városért Érdemérem (2004)
Kossuth-díj (2009)
Budapestért díj (2011)
Páger Antal-színészdíj (2014)
Szentes díszpolgára (2015)

Színházi munkáiból:
2020 Trianon (Bemutató 2020. március 7.)
2020 Az ember tragédiája 2.0 (Bemutató 2020. október 31.)
2020 Az a szép, fényes nap (Bemutató 2020. január 25.)
2020 Az aranyműves boltja (Bemutató 2020. december 5.)
2019 Tartuffe (Bemutató 2019. február 8.)
2019 Kafka a tengerparton (Bemutató 2019. április 5.)
2018 Perelj, Uram! (Bemutató 2018. október 6.)
2018 Kafka a tengerparton (Bemutató 2018. április 7.)
2018 Az ember tragédiája 1. (Bemutató 2018. december 1.)
2018 Kísértetek (Bemutató 2018. január 5.)
2017 Jóembert keresünk (Bemutató 2017. október 25.)
2017 Az eastwicki boszorkányok (Bemutató 2017. április 22.)
2017 Apák és fiúk (Bemutató 2017. január 21.)
2016 Az őz (Bemutató 2016. október 15.)
2016 A velencei kalmár (Bemutató 2016. február 13.)
2016 Három nővér (Bemutató 2016. november 26.)
2016 Tizenkét szék (Bemutató 2016. március 26.)
2015 A revizor (Bemutató 2015. február 14.)
2015 Balfácánt vacsorára (Bemutató 2015. július 20.)
2014 Kincsem (Bemutató 2014. április 5.)
2014 Őfelsége komédiása (Bemutató 2014. október 18.)
2014 Karamazov testvérek (Bemutató 2014. december 21.)
2013 Valaha volt Popriscsinok
2013 Lear király (Bemutató 2013. november 23.)
2013 Don Carlos (Bemutató 2013. január 12.)
2013 Mephisto (Bemutató 2013. május 10.)
2013 A velencei kalmár (Bemutató 2013. március 22.)
2013 Indul a bakterház (Bemutató 2013. szeptember 21.)
2012 Viharos éjszaka (Bemutató 2012. november 30.)
2012 Jadviga párnája (Bemutató 2012. október 12.)
2012 Hazafit nekünk! (Bemutató 2012. április 27.)
2011 A Varázshegy (Bemutató 2012. január 27.)
2011 Frankie és Johnny (Krumplirózsa) (Bemutató 2011. február 11.)
2011 Az ember tragédiája
2011 Erdő (Bemutató 2011. április 16.)
2011 Don Carlos (Bemutató 2011. november 26.)
2010 Édentől keletre (Bemutató 2010. február 26.)
2010 Bethlen (Bemutató 2010. november 27.)
2010 Ahogy tetszik (Bemutató 2010. április 30.)
2009 Furnitur, avagy a kényelem utolsó percei
2009 Jeremiás avagy az Isten hidege
2009 Kaviár (Bemutató 2009. november 6.)
2009 Nyári kalandok (Trilogia della villeggiatura) (Bemutató 2009. április 18.)
2008 A csúnya (Bemutató 2008. április 18.)
2008 Victor, avagy a gyermekuralom (Bemutató 2008. november 29.)
2007 Az arany ára (Bemutató 2007. március 10.)
2006 Marat/Sade (Bemutató 2006. december 16.)
2005 Közeleg az idő (Bemutató 2005. május 14.)
2005 Shakespeare koszorú
2004 Koccanás (Bemutató 2004. január 4.)
2004 Még egyszer hátulról (Noises Off) (Bemutató 2004. március 21.)
2004 Szentivánéji álom (Bemutató 2004. szeptember 25.)
2003 Úri muri (Bemutató 2003. január 31.)
2003 A holdbeli csónakos (Bemutató 2003. október 17.)
2002 Stílusgyakorlat (Bemutató 2002. december 2.)
2002 A pulóvergyűjtő (Bemutató 2002. október 12.)
2001 Othello (Bemutató 1999. szeptember 24.)
2001 Szószátyárok (Bemutató 1998. december 4.)
2001 Bolha a fülbe (Bemutató 2001. október 13.)
2001 Chioggiai csetepaté (Bemutató 1998. november 8.)
2000 A szerelemféltő aggastyán
2000 Jubileum (Bemutató 1998. október 18.)
2000A csodabarlang (Bemutató 2000. január 2.)
2000 Übü király (Bemutató 2000. október 7.)
1999 Stílusgyakorlat a 601-től
1999 Striptease (Bemutató 1998. október 31.)
Az őz
Mesterkurzus

Filmjei.
Házasságtörés (2019)
Tóth János (2018–2019) (tv-sorozat)
Vándorszínészek (2018)
Csandra szekere (2017)
Hacktion (2012) (tv-sorozat)
Égi madár (2011)
Üvegtigris 3. (2010)
Tűzvonalban (2010) (tv-sorozat)
Állomás (2009-2010) (tv-sorozat)
Koccanás (2009 - TV-film Rendező: Török Ferenc)
Line Knutzon: "Közeleg az idő" (TV-film)
Irodalom (2008)
Megy a gőzös (2007)
Delta (2007)
A Nap utcai fiúk (2007)
Tavasz, nyár, ősz (2007)
Budakeszi srácok (2006)
Egy bolond százat csinál (2006)
A hét nyolcadik napja (2006)
Üvegtigris 2. (2006)
Magyar vándor (2004)
Világszám! (2004)
Zsiguli (2004)
Karácsony verse (2003) (TV-film)
Lili (2003) (TV-film)
Telitalálat (2003)
Előre! (2002)
Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001)
A titkos háború (2001)
Torzók (2001)
Üvegtigris (2001)
Egyszer élünk (2000)
Árnyékban (1999) (TV-film)
Félválófél (1999)
Hippolyt (1999)
A rózsa vére (1998)
Visszatérés (Kicsi, de nagyon erős 2.) (1998)
A miniszter félrelép (1997)
Rege a csodaszarvasról (1996)
A rossz orvos (1996)
Három idegen úr (1995) (TV-film)
Herczeg Ferenc: A harmadik testőr (1995) (TV-film)
Woyzeck (1993)
Goldberg variációk (1992)
Ördög vigye (1992) (TV-film)
Roncsfilm (1992)
Karel Čapek: Végzetes szerelem játéka (1991) (TV-film)
Vörös vurstli (1991) (TV-film)
Csapd le csacsi! (1990)
Kicsi, de nagyon erős (1989)
Toldi (1989) (TV-film)
Tutajosok (1989)
Egy teljes nap (1988)
Ítéletidő (1988) (TV-film)
Isten veletek, barátaim! (1987)
Csók, Anyu (1986)
Mami blú (1986)
Üvegvár a Mississippin (1985) (TV-film)
Falfúró (1985)
Képvadászok (1985)
T.I.R. (1985) (tv-sorozat)
Csodatopán (1984) (TV-film)
Lélekvándorlás (1983) (TV-film)
A piac (1983) (TV-film), Kecsege
Fogadó az „Örök világossághoz” (1982)
A transzport (1981)
Ki beszél itt szerelemről? (1980)
Vihar a lombikban (1980)
Az erőd (1979) ...Lauro
"A Mester zárva tartja műhelyét" (TV-film)
Krampampuli (TV-film)
A madár, fiaihoz (TV-film)
Schwajda György: A csoda (TV-film)
Szószátyárok (TV-film)
Taub János (TV-film)
Holtodiglan (tévéfilm, 1978)

Hangjátékok:
Száraz Miklós György: Lovak a ködben (2019)
Balázs József: Magyarok (2015)
Ottlik Géza: Buda - Medve (2012)
Friedrich Hebbel : A rubin (2002)
Tersánszky Józsi Jenő: Két zöld ász - az író hangja (2002)
Jaroslav Hasek: Svejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban (1997)
Marivaux: Próbatétel (1997)
Tar Sándor: Lassú teher - apa (1996)
Spiró György: Vak Béla király (1995)
Shakespeare: A windsori víg nők - Ford (1995)
Móricz Zsigmond: Hét krajcár - felolvasó (1994)
Ágh István: Eljárulás István királyhoz (1994)
Zalán Tibor: A kis rohadék (1993)
Rádiószínház - Tar Sándor írásaiból (1992)
Krúdy Gyula: A kártya (1988)
Gosztonyi János: Hamuban sült kalács (1988)
Rákosi Gergely: Az óriástök (1987)
Hernádi Gyula: Gólem - hadnagy (1986)
Franz Fühmann: Árnyak (1986)
Molnár Ferenc: Az ismeretlen lány (1985)
Csetényi Anikó: A sárkány hét feje (1985)
Vészi Endre: A lepecsételt lakás (1983)
Bárány Tamás: Egy boldog família (1983)
Kolozsvári Grandpierre Emil: A törökfejes kopja (1982)
Giles Cooper: Ha fegyelmezik őket (1981)

Hangoskönyvek:
Arany János és Petőfi Sándor levelezése (Gáspár Sándor és Hirtling István előadásában, Kossuth Kiadó, 2018 ISBN 9789630992701)

A CSÚNYA

A CSÚNYA

Új Színház
  • Lette
A JÁTÉKSZÍN BEMUTATJA: ADÁSHIBA

A JÁTÉKSZÍN BEMUTATJA: ADÁSHIBA

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Bódog
A pulóvergyujto

A pulóvergyujto

Komédium Színház
  • Cliff
A revizor

A revizor

Győri Nemzeti Színház
  • Anton Antonovics Szkvoznyik- Dmuhanovszkij, polgármester
A varázshegy

A varázshegy

Új Színház
  • Mynheer Peeperkorn
A velencei kalmár

A velencei kalmár

Nemzeti Színház
  • Actor/Actress
ADÁSHIBA

ADÁSHIBA

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Bódog
Adáshiba

Adáshiba

Vörösmarty Színház
  • Bódog
ADÁSHIBA - Játékszín előadásában

ADÁSHIBA - Játékszín előadásában

Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
  • Bódog
AHOGY TETSZIK

AHOGY TETSZIK

Új Színház
  • A száműzött (vagy idősebb) herceg, Frigyes, a herceg öccse és birtokainak bitorlója
Apák és fiúk

Apák és fiúk

Vörösmarty Színház
  • Nyikolaj Petrovics Kirszanov, Arkagyij apja
Az a szép fényes nap

Az a szép fényes nap

Vörösmarty Színház
  • Géza fejedelem
Az aranyműves boltja

Az aranyműves boltja

Magyar Állami Operaház
  • Ismeretlen férfi / Ádám
Az eastwicki boszorkányok

Az eastwicki boszorkányok

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Daryl
Az Eastwicki boszorkányok

Az Eastwicki boszorkányok

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Daryl
Az ember tragédiája 2.0

Az ember tragédiája 2.0

Vörösmarty Színház
  • Ádám, mint Pablo Picasso, világhírű képzőművész
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Vörösmarty Színház
  • Ill
AZ ŐZ

AZ ŐZ

Békéscsabai Jókai Színház
  • Apa, Pipi
Az őz

Az őz

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Apa, Pipi
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Veszprémi Petőfi Színház
  • Francois
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Vörösmarty Színház
  • Francois
BALFÁCÁNT VACSORÁRA

BALFÁCÁNT VACSORÁRA

Vörösmarty Színház
  • Francois
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Francois
Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar

Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar

Vörösmarty Színház
  • Francois
Balfácánt vacsorára!

Balfácánt vacsorára!

Móricz Zsigmond Színház
  • Francois
BETHLEN

BETHLEN

Új Színház
  • Bethlen Gábor, fejedelem
David Pownall: Mesterkurzus

David Pownall: Mesterkurzus

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Sztálin
Don Carlos

Don Carlos

Vörösmarty Színház
  • II. Fülöp, spanyol király
Don Carlos

Don Carlos

Új Színház
  • II. FÜLÖP, spanyol király
ÉDENTŐL KELETRE

ÉDENTŐL KELETRE

Új Színház
  • Adam Trask
ÉDENTŐL KELETRE

ÉDENTŐL KELETRE

Új Színház
  • Adam Trask
ERDŐ

ERDŐ

Új Színház
  • SZOMOROV
Frankie és Johnny

Frankie és Johnny

Budaörsi Latinovits Színház
  • Actor/Actress
Frankie és Johnny (Krumplirózsa)

Frankie és Johnny (Krumplirózsa)

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Actor/Actress
Hamlet - Székesfehérvár

Hamlet - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Első színész
Három nővér

Három nővér

Vörösmarty Színház
  • Csebutkin, katonaorvos
Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Nemzeti Színház
  • Oblenszkij, orosz ezredes
Holdbeli csónakos

Holdbeli csónakos

Nemzeti Színház
  • Közreműködnek
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Vörösmarty Színház
  • Bakter
Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014

Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014

Thália Színház
  • Bakter
Jadviga párnája

Jadviga párnája

Belvárosi Színház
  • Miso/Franci
Jadviga párnája

Jadviga párnája

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Franci (Jadviga szeretője), Miso (Jadviga és Franci fia), második férfi
Jadviga párnája

Jadviga párnája

Vörösmarty Színház
  • Franci, Miso, Második férfi
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Móricz Zsigmond Színház
  • Almády
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Vörösmarty Színház
  • Almády
JÁTÉK A KASTÉLYBAN

JÁTÉK A KASTÉLYBAN

Békéscsabai Jókai Színház
  • Almády
Julius Caesar

Julius Caesar

Vörösmarty Színház
  • Julius Caesar
Karamazov testvérek

Karamazov testvérek

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Fjodor Karamazov
Kaviár - Egy édes boldog pesti nyár

Kaviár - Egy édes boldog pesti nyár

Veszprémi Petőfi Színház
  • Barlanghy Achilles, hajóskapitány
Kincsem

Kincsem

Thália Színház
  • Blaskovich Ernő
Kincsem

Kincsem

Thália Színház
  • Blaskovich Ernő
Kísértetek

Kísértetek

Centrál Színház
  • Actor/Actress
Koccanás

Koccanás

Katona József Színház
  • Férfi
Koccanás - utolsó előadás

Koccanás - utolsó előadás

Katona József Színház
  • Férfi
Kőhegy bérlet I. - Viharos éjszaka

Kőhegy bérlet I. - Viharos éjszaka

Budaörsi Latinovits Színház
  • DUMITRACHE „dúvad” TITIRCA, fakereskedő, a polgárőrség kapitánya
Lear király

Lear király

Vörösmarty Színház
  • Gloster
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL

MÉG EGYSZER HÁTULRÓL

Új Színház
  • Rendező (Lloyd)
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL

MÉG EGYSZER HÁTULRÓL

Új Színház
  • Rendező (Lloyd)
Még egyszer hátulról - Az Új Színház vendégjátéka

Még egyszer hátulról - Az Új Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező (Lloyd)
Mephisto

Mephisto

Nemzeti Színház
  • Gőring, avagy Miniszterelnök, avagy Tábornagy
Mesterkurzus

Mesterkurzus

Vörösmarty Színház
  • Sztálin
Mesterkurzus

Mesterkurzus

Vörösmarty Színház
  • Sztálin
Mesterkurzus 3

Mesterkurzus 3

Vörösmarty Színház
  • Sztálin
NYÁRI KALANDOK - Bemutató

NYÁRI KALANDOK - Bemutató

Új Színház
  • TOGNINO, együgyű ifjú, Rosina udvarlója
Őfelsége komédiása

Őfelsége komédiása

Vörösmarty Színház
  • Jean-Baptiste Poquelin de Molière
Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Jean-Baptiste Poquelin de Molière
Őz

Őz

Komlói Színház- és Hangversenyterem
  • Other
Rideg Sándor: Indul a bakterház

Rideg Sándor: Indul a bakterház

Gyulai Várszínház
  • Bakter
Rideg Sándor: Indul a bakterház

Rideg Sándor: Indul a bakterház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Bakter
Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Bakter
Stílusgyakorlat 601-tol

Stílusgyakorlat 601-tol

Komédium Színház
  • Actor/Actress
Stílusgyakorlat a 601-től

Stílusgyakorlat a 601-től

Budaörsi Latinovits Színház
  • Actor/Actress
Striptease

Striptease

Komédium Színház
  • II. úr
SZABÓ MAGDA:  AZ ŐZ - színmű két részben - A Rózsavölgyi Szalon előadása

SZABÓ MAGDA: AZ ŐZ - színmű két részben - A Rózsavölgyi Szalon előadása

Kölcsey Központ
  • Apa / Pipi
Szabó Magda: Az a szép fényes nap

Szabó Magda: Az a szép fényes nap

Gyulai Várszínház
  • Géza fejedelem
Szabó Magda: Az őz

Szabó Magda: Az őz

Gyulai Várszínház
  • Actor/Actress
Szakonyi Károly: Adáshiba

Szakonyi Károly: Adáshiba

Gyulai Várszínház
  • Bódog
Szakonyi Károly: Adáshiba /A Játékszín előadása / HA Próza sorozat

Szakonyi Károly: Adáshiba /A Játékszín előadása / HA Próza sorozat

Hírös Agóra
  • Bódog
SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

Új Színház
  • TOMPOR
Szőke András és Badár Sándor - Stand up és mozi

Szőke András és Badár Sándor - Stand up és mozi

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész.
Tartuffe

Tartuffe

Veszprémi Petőfi Színház
  • Tartuffe, álszent
Térey János: Jeremiás avagy az Isten hidege - felolvasószínház

Térey János: Jeremiás avagy az Isten hidege - felolvasószínház

Gyulai Várszínház
  • Actor/Actress
Tizenkét szék

Tizenkét szék

Győri Nemzeti Színház
  • Ippolit Matvejevics Vorobjanyinov
Trianon

Trianon

Vörösmarty Színház
  • Dr. Gustavson, Adolf Johan, Stockholm, Svédország, a nemzetközi jog szakértője
Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

József Attila Színház
  • Dr. Gustavson, Adolf Johan, Stockholm, Svédország, a nemzetközi jog szakértője
Útravaló ének-Kányádi 90,Huzella Péter és Gáspár Sándor estje

Útravaló ének-Kányádi 90,Huzella Péter és Gáspár Sándor estje

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Actor/Actress
Vad nyomozók

Vad nyomozók

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • QUIM FONT/MATADOR
VÁNDORSZÍNÉSZEK

VÁNDORSZÍNÉSZEK

Vörösmarty Színház
  • Actor/Actress
Vándorszínészek Premier

Vándorszínészek Premier

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
VICTOR, AVAGY A GYERMEKURALOM

VICTOR, AVAGY A GYERMEKURALOM

Új Színház
  • Charles Paumelle, Viktor apja
Viharos éjszaka

Viharos éjszaka

Budaörsi Latinovits Színház
  • DUMITRACHE „dúvad” TITIRCA, Fakereskedő, a polgárőrség kapitánya
Viharos éjszaka - elő-bemutató

Viharos éjszaka - elő-bemutató

Budaörsi Latinovits Színház
  • DUMITRACHE „dúvad” TITIRCA, fakereskedő, a polgárőrség kapitánya
VSZF 2017. Apák és fiúk (Székesfehérvár)

VSZF 2017. Apák és fiúk (Székesfehérvár)

Thália Színház
  • Nyikolaj Petrovics Kirszanov, Arkagyij apja
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
  • Gloster
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
  • Gloster
Závada Pál: Bethlen - Fejedelmi magánügyek

Závada Pál: Bethlen - Fejedelmi magánügyek

Gyulai Várszínház
  • Bethlen Gábor fejedelem

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.