English

Jegy

Umelec


Vera Venczel
3

Vera Venczel

Narodenie: † 1946–2021

Színművésznő.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke az a Pártos Géza lett aki nemcsak kiváló rendező, de remek pedagógus is volt, de tanára volt a kiváló énekmester Ónody Márta is. A kritika ígéretes tehetségnek tartotta, s a Vígszínházban és a filmekben még többet tanult az…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Színművésznő.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke az a Pártos Géza lett aki nemcsak kiváló rendező, de remek pedagógus is volt, de tanára volt a kiváló énekmester Ónody Márta is. A kritika ígéretes tehetségnek tartotta, s a Vígszínházban és a filmekben még többet tanult az akkori színészóriásoktól. A főiskola harmadik-negyedik évében már rendszeresen játszott a Vígszínházban, forgatott a filmgyárban, és egymás után kapta a szerepeket a televízióban. A mozi tette országosan ismertté olyan filmekkel, mint a Kárpáthy Zoltán (1966), az Egy szerelem három éjszakája (1967), a Tanulmány a nőkről (1967), az Egri csillagok (1968). A színészdiplomát 1968-ban vette át. A színházban és a filmekben nyújtott színvonalas alakításainak köszönhetően Várkonyi azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz.

Amikor a színházi szerepek sorában már nem volt ilyen szerencsés, kevesebb neki való szerep találta meg a Vígszínházban, hívták más színházak vendégjátékra. Több olyan darabban játszhatott, melyek akkor nem illettek a Vígszínház profiljába.

Hűséges alkat, az egykor sokat adó színháznak tagja volt. Olyan szerepekben mutathatta meg tehetségét, új arcokat, jellemeket megformálva, mint pl. (Esterházy: Búcsúszimfónia 1996, Brecht: A kaukázusi krétakör 2003, Maeterlinck: A kék madár, Mayenburg: Haarmann 2006). A film is újra felfedezte, többévi szünet után ismét látható volt a hazai mozikban.

2015 decemberében egy előadás alatt baleset érte, csípőcsont-törést szenvedett. Felépülése 9 hónapig tartott. Utoljára a Pesti Színházban a 2018. március 2-án bemutatott A félkegyelmű című előadásban lépett színpadra, majd egy elhúzódó betegség miatt lemondta szerepeit. Később férje betegségére hivatkozva nem tért már vissza a színpadra.

2021. október 22-én otthonában, szerettei körében tért örök nyugalomra. A Vígszínház 125 éves történetének meghatározó színésznőjét, a magyar színház- és filmművészet felejthetetlen alakját a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Díjak, kitüntetések
A Magyar Rádió és Televízió Nívódíj (1970, 1985)
Arany Nimfa-díj (Monte Carlo) (1970)
Jászai Mari-díj (1975)
Varsányi Irén-emlékgyűrű (1977)
A Magyar Rádió Nívódíj (1977)
Kritikusok díja (1977)
Kazinczy-díj (1987)
Ruttkai Éva-emlékdíj (2003, 2011)
Ajtay Andor-emlékdíj (2004)
Páger Antal-színészdíj (2005)
Premier-díj (2005)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2008)
Érdemes művész (2010)
Harsányi Zsolt-díj (2011)
Bilicsi-díj (2011)
Szepes Mária-díj (2014)
Kiváló művész (2016)
Tolnay Klári-díj (2016)
Színház- és Filmművészeti Egyetem aranydiplomája (2018)
Prima díj (2018)
A Magyar Filmakadémia életműdíja (2019)
Roboz Imre-díj (2020)
MMA Színházművészeti Tagozatának díja (2021)

Mozifilmek:
Karambol (1963)
Nem szoktam hazudni (1966)
Kárpáthy Zoltán (1966)
Egy szerelem három éjszakája (1967)
Bohóc a falon (1967)
Tanulmány a nőkről (1967)
Kötelék (1967)
Egri csillagok I-II. (1968)
Isten hozta, őrnagy úr! (1969)
Utazás a koponyám körül (1970)
Csak egy telefon (1970)
Fábián Bálint találkozása Istennel (1980)
Csicserin - A népbiztos (1985)
Küldetés Evianba (1988)
Good evening, Mr. Wallenberg (1990)
Lidérces évek (1990])
A turné (1993)
A játékos /The Gambler/ (1999)
A mi autónk (2001)
Kanyaron túl (2001)
Sértett (2005)
Rokonok (2005)
De kik azok a Lumnitzer nővérek? (2006)
Tabló (2008)

Tévéfilmek:
Egy csónak visszafordul (1963)
Muzsikus Péter kalandjai (1966)
Kérdések a szerelemről (1967)
Három találkozás (1968)
Az ajtó (1969)
Voronyezs (1969)
A régi nyár (1969)
Egy önérzet története (1969)
Pillangó (1970)
Tündérlaki lányok (1970)
Nyitott könyv - Mi van Verával? (1970)
Áradat (1971)
A fekete város 1-7. (1971)
Minden kilométerkőnél (1971)
Egy óra múlva itt vagyok (1971-1974)
A tűz balladája (1972)
A város arca (1972)
Az ön számlájára ment (1972)
Lauterburg városparancsnoka (1973)
Veszélyes övezet (1973)
Irgalom 1-6. (1973)
Szeptember végén (1973)
Találkoztam valakivel (1973)
Átmenő forgalom (1974)
Néró, a véres költő (197?)
Veszélyes forduló (1974)
Kaputt (1974)
Szörnyeteg (1974)
Ida regénye (1974)
A méla Tempefői (1975)
Svédcsavar (1975)
Az orchideák bolygója (1976)
Ady novellák (1977)
Az igazmondó - Emlékműsor Muharay Elemérről (1977)
Nyitott könyv - Lány az uszodából (1977)
Nyitott könyv - Sári-gyöp (1978)
A képmutatás szépségei (1978)
Nyitott könyv – A százegyedik történet (1978)
Vakáció a halott utcában (1978)
Teréz (1978)
Az aula (1978)
Családi kör (1979)
Szent színpad (1980)
Tessék engem elrabolni (1980)
Csere (1981)
Védtelen utazók (1981)
A szerencsétlen flótás (1981)
Glória (1982)
Kortársunk: Jókai Anna (1982)
Festett egek (1982)
Soror Dolorosa (1982)
Fehér rozsda (1982)
A fekete császár (1982)
Liszt Ferenc 1-16. (1982)
A sárkány menyegzője (1983)
Hetedik év (1983)
In memoriam Ö.I. (1983)
Holnap kupaszerda (1984)
Tériszony (1984)
Egy óra Nemes Nagy Ágnessel (1984)
Torquato Tasso (1984)
Rapszódia egy őszi kertben (1985)
Egy lócsiszár virágvasárnapja (1985)
Nóra (1985)
Csak a testvérem (1986)
A magyar puszta - narrátor (1986)
Fekete császár (1986)
Egy gazdag hölgy szeszélye (1986)
Hajnali párbeszéd (1987)
Az öreg tekintetes (1987)
Budapesti mesék (1987)
A veszedelem (1989)
Freytág testvérek (1989)
Levelek a zárdából (1989)
Cikász és a hallópálmák (1990)
Édes Anna (1990)
Szonatina egy páváért (1990)
Jónás könyve (1992)
István király (1992)
Julianus barát 1-3. (1992)
Családi kör - Krémes zabáló (1994)
Perbe fogott szavak (1995)
Barátok közt (2005-2008)

A félkegyelmű

A félkegyelmű

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Édesanya
A fiú a tükörből

A fiú a tükörből

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Hangfelvéteről közreműködik
A fiú a tükörből (Családi pokol)

A fiú a tükörből (Családi pokol)

Thália Színház
  • Hangfelvéteről közreműködik
A fiú a tükörből avagy rekviem a gyerekkorért- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

A fiú a tükörből avagy rekviem a gyerekkorért- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Hangfelvéteről közreműködik
A MEZŐ

A MEZŐ

SZFE
  • Herec/čka
A vágy villamosa

A vágy villamosa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Virágárusnő
A vágy villamosa_

A vágy villamosa_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Virágárusnő
A vörös oroszlán

A vörös oroszlán

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Előadja
A. Jay.L.-F. Loewe: MY FAIR LADY

A. Jay.L.-F. Loewe: MY FAIR LADY

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Mrs. Higgins
Büszkeség és Balítélet

Büszkeség és Balítélet

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Lady Catherina de Bourgh, Darcy nagynénje
Büszkeség és balítélet

Büszkeség és balítélet

Veszprémi Petőfi Színház
  • Lady Catherine de Bourgh, Darcy nagynénje
Büszkeség és balítélet

Büszkeség és balítélet

Karinthy Színház
  • Lady Catherine de Bourgh, Darcy nagynénje
Családi pokol

Családi pokol

Thália Színház
  • Herec/čka
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Éj
Fátyol nélkül

Fátyol nélkül

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Huda
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház
  • Sandel, az anyja
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Sandel, az anyja
Julius Caesar

Julius Caesar

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Egy másik költő
Kerengők - Csongor, Tünde

Kerengők - Csongor, Tünde

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Éj
Költészet Napja_

Költészet Napja_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Monokli

Monokli

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Össztánc

Össztánc

Vígszínház
  • Herec/čka
Period

Period

Vígszínház
  • Herec/čka
Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

Vígszínház
  • Angyal
Sógornők

Sógornők

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Des-Neiges Verrette
Sógornők_

Sógornők_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Des-Neiges Verrette
Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Éj
Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Éj
Szabó Borbála: Kerengők - Csongor, és Tünde (beavató színház)

Szabó Borbála: Kerengők - Csongor, és Tünde (beavató színház)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Éj
Száz év magány

Száz év magány

Vígszínház
  • Visitacion
SZEPES MÁRIA AKADÉMIA / Mágia, Tarot, Asztrológia, Meditáció c. nyitó rendezvényi nap

SZEPES MÁRIA AKADÉMIA / Mágia, Tarot, Asztrológia, Meditáció c. nyitó rendezvényi nap

Általános 2
  • Jászai Mari-díjas magyar színésznő
Téli utazás

Téli utazás

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Tévedések vígjátéka

Tévedések vígjátéka

Vígszínház
  • Emília
Tévedések vígjátéka

Tévedések vígjátéka

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Emília
Várkonyi 100 - emlékest

Várkonyi 100 - emlékest

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Vörös oroszlán

Vörös oroszlán

Vígszínház
  • Herec/čka

Ponuky


Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.